Utazások 2019: Málta

Málta

2019. augusztus 7-14.

Előkészületek

Málta régi, nagy álmom volt, ezért nagyon örültem, amikor 2018 októberében nagyon kedvező áru repülőjegyet találtam. Aztán kicsit megijedtem, amikor a szállásajánlatokat néztem, és az első egy egymilliós ajánlat volt. Mivel ekkor már lefoglaltam (és ezzel együtt ki is fizettem) a repülőjegyet, féltem, hogy kútba esik az egész nyaralás, ha tényleg ennyire drágák a szállások. Szerencsére azért olcsóbb is akadt, Málta bulinegyedében, St. Julian’s-ben, egész pontosan Paceville-ben, a parthoz nagyon közel találtam egy szállodát, reggelivel együtt sem volt drága. Az útikönyv már évek óta megvan, így könnyű volt kiválasztani azokat a programokat, helyszíneket, amit semmiképpen sem akartunk kihagyni. Mivel tudtuk, hogy nagyon meleg lesz, eleve nem terveztünk hosszú, órákig tartó városnézéseket, inkább a strandolás volt a fő cél, persze a legfontosabb kulturális látnivalók megtekintése mellett. Mivel Málta elég kis területen fekszik, úgy tűnt, ezúttal az összes világörökségi helyszínt meg tudjuk nézni. Azt olvastuk, hogy a közlekedés nem túl bonyolult, egyedül buszok járnak, azok viszont mindenhová és elég gyakran, ráadásul az egyheti bérlet 21 euróba kerül, ezzel korlátlanul lehet utazni az egész országban, (sőt még Gozón is).

Málta egyébként 400.000 fős lakosságával Európa legsűrűbben lakott országa. A területe is nagyon kicsi, a legnagyobb távolság a két partja között mindössze 27 km. Szicíliától kb. 90 km-re fekszik, de Afrika is csak 300 km-re van. Több szigetből áll, a legnagyobb Málta, aztán Gozo, Comino és két lakatlan sziget: Cominotto és Filfla. A szigetet hullámos felületű mészkőréteg borítja, Nincsenek hegységek, folyók, tavak, valóban elég kopárnak tűnik. Gazdaságának nagy részét a turizmus adja, a GDP 40 %-a innen származik, évente csaknem egymillió turista látogatja. Fővárosa Valletta, amelyet a nagy ostrom (1565) után alapítottak, és 5 év alatt teljesen fel is építették.

A történelme elég változatos, már a neolitikus korban is lakott volt (ebből a korból származnak a Tarxiené és a Ggantija-templomok), aztán meghódították a főníciaiak, a rómaiak, Szicília, majd a muzulmánok. 1530-ban a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend kapta meg Máltát, 1798-ban Napóleon foglalta el, majd 2 év múlva jöttek a britek, akik elzavarták a franciákat, és aztán itt is maradtak egészen 1979-ig. Egy érdekesség: Málta ugyanazon a napon lett az Európai Unió tagja, mint Magyarország: 2004. május 1-én. A máltai nyelv az arab, az olasz, a spanyol, az angol és a francia nyelv keveréke.

Augusztus 7.

Szerdán délelőtt még befejeztük a csomagolást, aztán a 12.37-es busszal elindultunk Kecskemétre. A busz szokás szerint késett, így szó szerint futva értük el a vonatot, Timi feltartotta a kalauzt (és ezzel a vonatot), amíg én megvettem a jegyet. Negyed ötkor értünk Debrecenbe, 17.20-kor indult a reptéri busz (szerencsére most nem kellett taxiznunk), gyorsan becsekkoltunk. Este hétkor kiírták, hogy egy órás késéssel indulunk, végül 19.30 helyett 21 órakor szálltunk fel. 11-kor már meg is érkeztünk, útközben láttuk Szicília partjain a kivilágított hajókat. 23.30-kor indult az X2-es busz, egyenesen St. Julian’s-be. Útközben megálltunk egy étkezdénél, a sofőr leszállt, megkérdezte, kér-e valaki csirkét, végül csak ő vett. Ahogy közeledtünk St. Julian’s-hez, egyre több fiatal szállt fel, mindannyian bulizni indultak. A Ross nevű megállóba érkeztünk, tényleg nagyon közel volt a szállodánk. Először egy egyágyas szobát adtak (valamit elírtak a foglalásnál), aztán megkaptuk a mellette lévő kétágyast. Borzasztó meleg volt a szobában, a légkondi nem működött, így elég nehezen aludtunk el.

Augusztus 8.

Reggel 8-kor keltünk, megreggeliztünk, (elég kicsi a választék, de azért jól lehet lakni, és a lényeg egyébként is a hideg narancslé!), aztán elindultunk sétálni. St. Julian’s tulajdonképpen egybeépült Sliema-val, (az pedig Valletta-val), ennek egyik városrésze Paceville, ahol lakunk. St. Julian’s egyébként egykor egyszerű halászfalu volt, mára nagy forgalmú üdülőteleppé nőtte ki magát, rengeteg étteremmel és bárral. Először egy yacht-kikötőt néztünk meg, a neve Portomaso, óriási szállodakomplexum közepén áll. Aztán bevásároltunk egy óriási (és légkondicionált!!) bevásárlóközpontban, (vettünk ásványvizet, barackot, egy könyvet és egy térképet Máltáról, valamint egy átalakítót a konnektorhoz), majd megkérdeztük, hol van a legközelebbi strand. Elindultunk a St.George’s Bay irányába, de közben találtunk egy pici, csendes strandot, ahová inkább a helyiek járnak, nem a turisták, mert nem homokos, hanem sziklás, de nekünk tökéletesen megfelelt. Elég nagy volt a hullámzás, úsztunk egy jót, aztán lapos sziklákon napoztunk. Egy kicsit száradtunk, aztán mégis megkerestük a homokos strandot, (a homokot 2004-ben Jordániából hozták!!), ott is fürödtünk egyet, persze magyarokkal is találkoztunk. Hazasétáltunk kb. 5 perc alatt, kicsit sziesztáztunk, aztán fél 4-kor újra útnak indultunk, végigsétáltunk a tengerparton Sliema-ig. Közben megnéztük a gyönyörű Spinola Bay-t, ahol végre láttunk luzzu-kat, vagyis kék-sárgára festett halászcsónakokat. Aztán a Balluta Bay következett, de a kettő között is végig strandok, bárhol le lehetett menni a sziklákon a vízbe, lépcsők könnyítették a kimászást. Megvettük a hétnapos bérletet, így már busszal jöttünk vissza a parton. Egy kínai étteremben megvacsoráztunk, aztán busszal elmentünk a sliema-i komphoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás Valletta-ra. Éppen ment le a nap, csodaszép képeket csináltunk. Mivel hirtelen besötétedett (valahogy itt nincs átmenet a naplemente és a teljes sötétség között), busszal hazamentünk. A Spinola Bay-ben éppen szabadtéri koncert volt, egy blues-banda játszott, hát hallgattuk egy ideig. Este fél 10-kor hazasétáltunk, közben vettünk vizet, paradicsomot a reggelihez (semmilyen zöldséget sem adtak), és Timinek zöld csokit.

Augusztus 9.

Reggel 8-ig aludtunk (éjjel borzasztó meleg volt, de kinyitottam az ablakot, így kicsit jobb lett). Reggeli után átmentünk Sliema-ba, arra a strandra, amit tegnap kinéztünk. Úsztunk, napoztunk, közben hallgattuk az ágyúlövéseket Valletta-ból. Délben hazamentünk, lezuhanyoztunk (nem egyszerű itt zuhanyozni, alig van nyomás, melegvizet meg egy hét alatt egyszer sem láttunk), kicsit sziesztáztunk, aztán kettőkor visszamentünk Valletta-ba, ezúttal várost nézni. Valletta-t 1566-ban alapították, rendkívül gazdag műemlékekben, különösen az úgynevezett auberge-ek érdekesek, amelyek tulajdonképpen a lovagok langue-jainak központjai (saját kápolnával, étkezővel, szállással) voltak. Ma már nem mindegyik látogatható, néhányban múzeumot rendeztek be, néhányat viszont már lebontottak. Gyönyörű a város, nekem nagyon tetszettek a mészkőből épült házakon a sötétzöld zsalugáterek. Először végigjártuk a főutcát, megnéztük az operaház romjait, amelyet a világháború után nem állítottak helyre, aztán az Auberge de Provence gyönyörű épületét, amely ma a Régészeti Múzeumnak ad otthont, majd kívülről a Szent János-társkatedrálist, majd egy tágas téren a Nagymesterek palotájához érkeztünk. A palotát 1571-ben építették egy itt álló apró ház átépítésével, egészen 1798-ig ez volt minden nagymesternek a székhelye. Később ez lett a brit kormányzó rezidenciája, jelenleg pedig ez a parlament épülete és a miniszterelnök irodája is itt található. Nem mentünk be a múzeumba, de megnéztük a Neptun-udvart, ahonnan jól látszik az óratorony. Ezután elmentünk a Manoel Színház épülete mellett, amely állítólag Európa harmadik legrégebbi színháza. 1731-ben épült és mozgalmas történelme során volt táncterem, mozi, menedékhely is. 1960-ban nyitották meg újra, a mennyezete 22 karátos arannyal van bevonva. Idegenvezetéssel meg lehet tekinteni, sajnos most nem volt nyitva. Megnéztük viszont a karmelita és az anglikán templomot, majd vettünk pastizzi-t (ez egy máltai specialitás, leveles tésztában különféle töltelék, a leggyakoribb a sajtos, mi is ilyet és zöldborsósat vettünk, nagyon finom volt). A karmelita templom óriási kupolája csak messziről látszik, ha előtte állunk, akkor nem látszik. 1573-ban épült, majd a második világháború után kibővítették. Nagyon egyszerű a berendezése, a kupola belülről látványosan ovális alakú, a padló sakktábla-mintás, és van rajta egy óriási máltai kereszt is. Az anglikán templom sokkal újabb, a 19. század közepén épült klasszicista stílusban. Tulajdonképpen nem igazi katedrális, ugyanis az igazi katedrális (az egyházmegye központja) Gibraltárban áll. A helyén eredetileg az Auberge d’Allemagne épülete állt. Nagyon érdekes a belső tere, teljesen más, mint a karmelita templomé. Érdekesek voltak a kézzel készült ülőpárnák, melyek a hívők ügyes kezét dicsérik. Mivel a bejáratnál kaptunk egy magyar nyelvű ismertetőt, lépésről lépésre végignéztük a templomot. Voltunk a La Salle-palotában is, ahol egy képzőművészeti kiállítást néztünk meg, amelynek fő témája az újrahasznosítás volt. Nagyon érdekes alkotásokat láttunk, mindkettőnk kedvence egy óriási mozaik volt, amely az Azúr-ablakot ábrázolta. Bementünk egy dominikánus templomba is, ahol egy furcsa pózban fekvő harcost láttunk, fél könyökére támaszkodva feküdt a szarkofágjában. Ezután megnéztük az Alsó-Barakka-kertet, amely egy apró kis park (itt végre láttunk egy kis zöldet a sok kő után), a közepén egy még apróbb kápolnával. Megcsodáltuk a kilátást a Három Városra és a kikötőre és a félsziget végén álló St. Elmo erődre. Még egy olyan emléktáblát is találtunk itt, amely az 56-os forradalomra emlékeztet. Városnézés közben néhányszor bemenekültünk egy-egy légkondicionált üzletbe a hőség elől. Ezután a főtéren vettünk fagyit, meghallgattuk, ahogy egy komolyzenei zenekar próbál az esti koncertre, (közben folyamatosan tűzijáték és ágyútűz), aztán úgy döntöttünk, még átmegyünk a Három Város egyikébe, Vittoriosa-ba. 19.45-kor indult a busz, így már sötétedéskor értünk oda. Talán így még hangulatosabb volt a város, teljesen kihaltak voltak az utcák, mindenütt díszek (óriási zászlók, szobrok) a házakon és az utak mentén, tisztára középkori hangulata volt. Szűk sikátorokon keresztül végigsétáltunk a város végéig, elmentünk az Inkvizítorok palotája előtt (ahol egy csapatnyi gyereknek magyarázott éppen az idegenvezető!), megcsodáltuk a kilátást Valletta-ra, aztán visszamentünk a főtérre. Itt már voltak emberek, egy zenekar játszott, egy kis kávézóban leült az asztalunkhoz egy francia és egy török nő, mindketten angolt tanulnak itt egy tanfolyamon. Vittoriosa (más néven Birgu) volt eredetileg az ide érkező lovagok központja (az akkori fővárosba Mdinába nem mehettek, ott a máltai nemesség már megvetette a lábát), itt telepedtek le, itt építették az első épületeiket. Tulajdonképpen nem is város, hiszen egy alig 1 km hosszú, keskeny félszigeten fekszik, és alig 3000 fő lakja. A két másik város neve Senglea és Cospicula (mindkettőnek volt persze más neve is, itt úgy látszik, ez a szokás). Ezek nem olyan jelentősek, mint Vittoriosa, legfőbb nevezetességük a Valletta-ra nyíló gyönyörű kilátás. A 21.50-es busszal mentünk vissza a fővárosba, alig találtuk meg a buszmegállót, nem onnan indult, ahová érkeztünk. Valletta-ból a 22.35-ös busszal mentünk haza, vettünk ásványvizet az automatából (15 centért jéghideg vizet ad, lehet választani, szénsavast kérünk-e), aztán alvás.

Augusztus 10.

Reggel már fél 7-kor felébredtem, éjjel sokkal jobban aludtunk, nem volt olyan őrült meleg. 8-kor reggel, aztán kiálltunk a buszmegállóba, és vártuk a buszt Cirkewwa-ba, a komphoz. Jött is, de annyira tele volt, hogy meg sem állt, így nem tudtunk felszállni. Attól féltem, hogy ez a következőkkel is így lesz, ezért, úgy döntöttünk, átmegyünk az utca túloldalára, és inkább bemegyünk Vallettába, hátha onnan könnyebb lesz. Egy gyorsjárat jött, más úton mentünk és nagyon gyorsan beértünk. 9.50-kor indult a busz, nem St. Julian’s-en keresztül, még szerencse, hogy volt ülőhelyünk, mert majdnem 2 órát utaztunk. Útközben rengeteg mindent láttunk, meseszép falvakat, végre vidéki tájakat is Timi kedvéért. (Mióta leszállt a gépünk, még nem hagytuk el Valletta agglomerációját, ez egy nagy összefüggő város!) Láttuk Santa Verena-ban vízvezetéket és a mosta-i katedrálist az óriási kupolájával. A vízvezetéket (amit mi rómainak néztünk), valójában egy nagymester építtette a 17. század elején. Az volt a feladata, hogy a vizet Mdinából a 15 km-re fekvő új fővárosba, Valletta-ba vezesse. A mosta-i temlom kupolája 1863-ban, megépítésekor Európa 3. legnagyobb kupolája volt, a templomot sajnos belülről nem láttuk, csak a buszból többször is. Elmentünk a St. Paul’s-öböl (állítólag itt szenvedett hajótörést Szent Pál, ami után keresztény hitre térítette a máltaiakat) és a Melliena-öböl mellett, megnéztük a Vörös-tornyot, (amelyet a 17. században építettek a kalózok ellen, de a britek a második világháborúban jeladó toronyként használták) és 11.40-kor megérkeztünk Cirkewwa-ba. Azonnal bementünk a terminalba, kiderült, hogy nem kell jegyet venni, majd visszafelé. Klassz volt az átkelés, végig kint voltunk a fedélzeten, de erős szél fújt , így nem volt melegünk. Útközben láttuk Comino szigetét, a Kék-Lagúnát, sok hajó horgonyzott az öbölben. Comino a Máltai-szigetcsoport legkisebb lakott szigete, mindössze 4 állandó lakosa van. Van itt egy pici falu, egy szálloda és egy használaton kívüli temető. A Kék-lagúna legnagyobb vonzereje a gyönyörű színe, ahol kitűnően lehet búvárkodni. Kb. 15 perc alatt átértünk Mgarr kikötőjébe, Gozo-ra. A sziget sok tekintetben hasonlít Máltára (még a formája is a térképen), de sokkal csendesebb, vidékiesebb, alig 30.000-en lakják. Itt pl. sokkal több zöldet láttunk, mint a főszigeten. Várni kellett egy kicsit a buszra, így sétáltunk a városban, Mgarr-ban, ami egy domboldalra épült. Ahhoz képest, hogy csak egy kis halászfalu, két óriási katedrálist is láttunk, valamint van egy ötcsillagos szállodája is. Pont a szálloda buszmegállójában vártunk, 13.24-kor jött a busz, ezzel kb. 15 perc alatt Victoria-ban (azaz Rabatban) voltunk. Elhatároztuk, hogy megnézzük a világörökségi helyszínt, a Ggantija-templomokat, de a busz csak 14.05-kor indult, így néhány percet sétáltunk a fővárosban. A nevét egyébként Viktória királynőről kapta, a gozóiak még ma is Rabatnak, azaz elővárosnak hívják. Legfontosabb nevezetessége a citadella, melynek falai közé (szükség esetén) egész Gozo lakossága is befér (kipróbálták!). Kívülről megcsodáltunk sok templomot, az egész nyüzsgő várost, amelynek egyetlen vízszintes utcája sem volt. Kettőkor busszal kimentünk a templomokhoz (rengeteg kis falun száguldottunk keresztül), kb. fél 3-kor értünk oda. Modern, légkondicionált bemutatóterem, kint viszont borzasztó meleg, sehol egy árnyék. A neve (Ggantija vagyis gigászi) abból a legendából származik, miszerint a templomokat egy óriásnő építette és a kőtömböket a fején hozta el. Valószínűleg tényleg így volt, mert a kőtömbök némelyike eléri az 50 tonnát! A templomok egyébként i. e 3600-ból származnak. Egy kis boltban vettünk képeslapot, kaktuszlikört és helyi lekvárokat, aztán a 15.30-as busszal visszaértünk Victoriába. A 15.50-es busszal már úton is voltunk az Azúr-ablakhoz. Ez a monumentális mészkőboltozat Dwerja tengerpartján látható, ill. volt látható 2017-ig, amikor egy óriási vihar a tengerbe döntötte. Amikor odaértünk, kiderült, hogy 18 óra után a festa miatt nem járnak majd a buszok, így átalakítottuk a terveket. Strandolásra itt már nem maradt idő, csak lefényképeztük az ablak maradványait és a Belső-tengert (ami egy tengervízzel töltött tó, amelyet a tengerrel csak egy vékony sziklajárat köt össze), aztán a 16.53-assal visszamentünk a fővárosba, és elbuszoztunk Xlendi-be, mert az útikönyv szerint ott nagyon szép a tengerpart. Tényleg az volt, egy lakóházakkal és sziklákkal körbevett kis öbölben úsztunk, Timi még sziklát is ugrott, nagyon bátor volt. A 20.09-es busszal, már sötétben mentünk vissza Victoriába, óriási szerencsénkre éppen elértük a buszt a komphoz, így a 21 órás komppal már indultunk is vissza Máltára. Gyönyörű volt a kivilágított kikötő, a Kék-lagúnában is horgonyoztak még hajók, Málta fölött pedig tűzijáték volt. Amikor kiszálltunk, megkérdeztem egy egyenruhást, mikor indul busz St. Julian’s-be, azt válaszolta, hogy holnap. Aztán persze elnevette magát! (Néhány másodpercig a szívinfarktus határán voltam.) Szerencsére igazából néhány perc múlva indult, 21.50-kro és 22.40-re már haza is értünk.

Augusztus 11.

Olyan jót aludtunk, hogy csak 8-kor keltünk, fél 9-kor reggeli, aztán elindultunk Mdinába. Először bementünk Valletta-ba, (most először sikerült elöl ülni a buszon, igaz másfél széken, de jól láttuk az utat!), aztán a Dinglibe induló busszal fél 11után megérkeztünk Mdinába (csak 10.30-ig mehetnek be a buszok a belvárosba, ezért az Il Rabat nevű megállóban szálltunk ki). Mdina-t Málta koronagyémántjának is nevezik, eredetileg a rómaiak építették, Melita néven. A Mdina nevet (ami arabul várost jelent) az arab hódítók adták neki, Rabat ekkor lett Mdina külvárosa. Valletta felépülésével elvesztette főváros jellegét és Cittá Vecchia, vagyis régi város lett a neve. Máig a máltai nemesek leszármazottai lakják, kb. 400-an, akik általában behúzódnak palotáikba, így a város másik mellékneve ’csendes város”. Gyönyörű volt a fallal körülvett belváros, csupa régi ház, egyetlen modern épület sincs, de az épületeket szépen felújították. Alig láttunk üzletet, csak néhány étterem, kávézó és a sok gyönyörű palota és templom. Megnéztük a katedrálist, amely egy 13. századi templom helyén épült az 1693. évi földrengés után, csupán 5 év alatt. Hogy a katedrális méretéhez illő teret is kialakítsanak, leromboltak néhány környékbeli házat is. Éppen mise volt, de azért beengedtek bennünket. Mindent végigjártunk a városban, megcsodáltuk a kilátást, vettünk képeslapot, Timinek csempét, aztán egy órakor visszamentünk St. Julian’s-be. Bevásároltunk (sok üdítő, sajt, paradicsom, joghurt, kenyér), aztán átöltöztünk és irány a strand. A hozzánk legközelebb lévő megállóból közvetlen busz indult a Golden Bay-be, igaz végig álltunk, annyian voltak. Fél 4-kor megérkeztünk, óriási homokos strand, nagyon zsúfolt és elég piszkos volt a víz, ezért beljebb mentünk úszni. Kicsit száradtunk, aztán busszal 1 megállót visszamentünk (a buszsofőr nő mindenkire rászólt, hogy öltözzön fel rendesen!), és a másik strandon is úsztunk egy nagyot. Ez volt a Gnajn Tuffiena Bay, amely az útikönyv szerint (és szerintünk is) az egyik legszebb az egész szigeten. Itt már sziklák is voltak, egy meredek lépcső vezetett le a strandhoz. Naplementéig úsztunk, aztán a 20.36-os busszal (állva) hazamentünk. Feltöltöttük az ásványvizes üveget az automatánál, aztán hajmosás és alvás.

Augusztus 12.

Elég későn keltünk, ezért csak 10-kor indultunk, megint Valletta irányába. Onnan Paolába buszoztunk, a Hypogeum nevű föld alatti templomokat akartuk megnézni, de kiderült, hogy leghamarabb októberre van jegy. (Egyébként is 35 euro a belépő egy főre, szóval valószínűleg úgysem mentünk volna be.) 1902-ben fedezték fel a föld alatti templomokat, amikor egy ház alapjait ásták ki. Kiderült, hogy ez egy 800 négyzetméteres, háromszintes templomkomplexum, amely i. e. 3000-ből származik és a világörökség része. Inkább átsétáltunk a Tarxien-templomokhoz, ez is Paolában van, de a város másik végén. Itt már normális volt a belépő, szerencsére volt tető a romok fölött, így volt egy kis árnyék is. (Nemrég fedték be a régészeti helyszínt egy óriási sátortetővel, jó ötlet volt.) Ezt 1915-ben fedezték fel, három fő templomból áll, kb. i. e. 3500-ból származik. Érdekes, növényeket és állatokat ábrázoló faragásokat láttunk az óriási kőtömbökön. Ezután továbbindultunk Marsaxlokk-ba, ebbe a tényleg festői halászfaluba. Érdekes, hogy tulajdonképpen itt ért véget a hidegháború, hiszen 1989-ben egy itt horgonyzó hajón találkozott egymással Gorbacsov és Bush. Végigsétáltunk a part mentén, megnéztük az éttermek kínálatát, aztán végül mindketten menüt választottunk. Az előétel halleves és fokhagymás kenyér volt, főételként én dorada nevű frissen fogott halat ettem (grillezve, zöldségekkel), Timi pedig királyrákot. Sült krumpli, saláta és egy-egy pohár rozé ill. narancslé, mindez összesen 10-10 euroért, úgy, hogy 1 méterre ültünk a tengertől! Ezután átmentünk a szemben lévő strandra, úsztunk egyet a kristálytiszta vízben, aztán kitaláltuk, hogy átmegyünk a St. Peter’s Pool-hoz, ami a Delimara-félsziget túlsó végén volt. Kb. fél órát gyalogoltunk, aztán megláttuk!! Gyönyörű volt, úsztunk, ugráltunk, a végén Timi még a legnagyobb meredekről is levetette magát!! Mikor lement a nap a domb mögött, átöltöztünk, visszagyalogoltunk (egy sokkal rövidebb úton), aztán feltöltöttük az üvegeket ásványvízzel az automatánál és 9-kor visszamentünk Vallettába. A buszon nagyon hideg volt a légkondi miatt, attól féltünk, hogy megfázunk. Amikor a fővárosba értünk, jólesett a meleg, nem is indultunk rögtön haza, meghallottuk, hogy a szökőkútnál egy utcazenész játszik, hát leültünk a kőre és hallgattuk. Ezután még végigsétáltunk a főutcán, vettünk egy képeslapot és egy rajzot Marsaxlokk-ról, aztán a 23.55-ös busszal hazamentünk, persze megint rengeteg bulizó fiatallal együtt. Otthon hajmosás és alvás.

Augusztus 13.

Ma is későn keltünk, megreggeliztünk, aztán kitaláltuk, hová menjünk. Fél 11 körül elindultunk Valletta-ba, leszálltunk a Manoel-félszigetre vezető hídnál, besétáltunk a félszigetre, a baloldalon volt a Duck”s Village, ahol kacsák, tyúkok és gyöngytyúkok éltek színes házakban. Aztán bebuszoztunk Valletta-ba, megnéztük a St. John társkatedrálist, 1581-ben épült, sokak szerint azért olyan dísztelen a homlokzata, mert egy hadmérnök tervezte. 100 évvel később egy olasz építész végezte a barokk stílusú átalakítást. 12 nagymester sírja található itt. Valóban csupa barokk pompa, tiszta arany minden, a padlón síremlékek és egy Caravaggio-kép. Caravaggio 1608-ban érkezett a szigetre, ahol két óriási képet festett a katedrális számára, (a jelentősebb a Szent János lefejezése), majd néhány hónap múlva börtönbe vetették. A katedrális megtekintése után a Felső-Barakka-kertben sétáltunk, szép volt a kilátás a Három városra. Busszal elmentünk egy benzinkúthoz a Manoel-hídhoz, megtöltöttük vízzel az üvegeket, vettünk granitát (életmentően hideg volt!!). Aztán kibuszoztunk Siggiewi-be, itt 40 percet kellett várni a buszra, addig fényképeztem. Nagyon aranyos kisváros, kis sikátorok, tágas főtér, alig volt ember, éppen sziesztaidő volt. Legfontosabb látnivalója az 1675-ben épült Szent Miklós-templom, amely az egyik legmagasabb a szigeten. Ennek lépcsőjén ülve ettük meg a finom pastizzi-t. Fél ötkor indult volna a busz Lapsi-ba, de késett egy kicsit. Néhány perces út után egy szerpentinen ereszkedtünk le a partra, pár métert gyalogoltunk és már lent is voltunk a kristálytiszta vizű strandon. Letettük a cuccunkat az árnyékba, és már ugrottunk is be a vízbe. Rengeteget úsztunk, sziklákon másztunk, voltunk egy barlangban is. Elég erős hullámok voltak a nyílt tengeren, de nem volt veszélyes. Kb. 5 km lett volna a Kék Barlang, de nem úsztunk el addig. A partról látszott a szemben álló Filfla sziget, amely ma már madárrezervátum, számos sirály és viharmadár költőhelye. 7-kor kijöttünk a vízből, ettünk barackot és pastizzi-t (előbbit az utcánkban lévő zöldségesnél, utóbbit Valletta-ban a főtéren vettük). A 19.45-ös busszal visszamentünk Siggiewi-be, onnan 20.15-kor indult a busz a fővárosba. 20.50-kor érkeztünk meg és 9-kor már újra buszon ültünk. Este 10-kor hazaértünk, hajmosás, alvás.

Augusztus 14.

Reggel megettük a kaktuszt, amit előző nap vettünk, kijelentkeztünk, otthagytuk a bőröndöket a recepción, aztán elhatároztuk, hogy ellenőrizzük, mennyi idő busszal a reptér. Jól tettük, mert az X2-es busz 1 óra 20 perc alatt jutott el a reptérre! Amikor kiszálltunk, megláttuk, hogy megy egy busz a Kék-barlanghoz, úgy döntöttünk, ez se maradjon ki! Gyönyörű szerpentinen ereszkedtünk le a hegyoldalba. Megvettük a jegyet és egy motorcsónakkal felfedeztük a barlangokat. Óriási hullámok voltak, csak úgy dobálta a hajót! Kb. 25 perc volt az út, utána ettünk egy partmenti étteremben nyulas spagettit, aztán visszamentünk a reptérre, onnan pedig TD3-as busszal 15 perc (!) alatt haza. Vettünk innivalót és fagyit, leültünk a Spinola-öbölben és megettük. Aztán ajándékokat vásároltunk (fügés kekszet, teát, Papának szalámit), aztán kiültünk az öblünkbe (itt fürödtünk első nap), néztük a hullámokat, aztán elhoztuk a bőröndöket a hotelből és a 19.50-essel kimentünk a reptérre. Kis késéssel felszálltunk, fél 1-kor leszálltunk Debrecenben. A reptéri busz kicsit előbb indult, így bőven volt időnk a fél hármas vonatig. 4.13-kor értünk Szolnokra, busszal átmentünk a buszállomásra, aztán az 5.25-ös busszal Csongrádra. Reggel nyolckor megérkeztünk.

Aug. 7.