Utazások 2019: April 2019

Németország

2019. április 16-24.

Ápr. 16.

Kedden délelőtt még tanítottunk/tanultunk, sőt kettőkor még fogadóórát tartottam egy szülőnek (pontosabban egy szülőpárnak), aztán Timi visszaadta az Annának (a dán cserediákunknak) kikölcsönzött biciklit, majd hazasétáltunk. Becsomagoltunk és a 15.22-es busszal elindultunk Kecskemétre. Sajnos már az induláskor késett 5 percet, aztán még többet, így 16.36 helyett 16.45-re értünk Kecskemétre. Gyorsan megvettem a jegyet, Timi addig feltartotta a vonatot, így pont fel tudtunk ugrani rá. Mivel menettértire már nem volt idő, Ferihegyen, a konténerben vettem meg visszafelé a jegyet. Felszálltunk a 200E-re, és akkor Timi észrevette, hogy rossz dátumra vettem jegyet! Végig azt mondogattam, hogy 23-án jövünk haza, de az a repülés dátuma volt, a vonatjegynek 24-re kellett volna szólnia! Visszamentünk, de közben elmúlt 6, így a pénztár bezárt. Nagyon dühös voltam magamra!! A reptéren vettünk kaját, aztán 20.05-kor felszálltunk, 21.15-kor már le is szálltunk Berlinben. Vettünk jegyet (a reptéren még este 10-kor is nyitva volt a Touristeninformation!!), és az S9-es S-Bahn-nal elmentünk a Warschauer Straße megállóig. Onnan néhány percre volt a szállásunk, az All in Hostel-ben a Gruenberger Straße-n. Az épület egy belső udvarból nyílik (alig vettük észre a bejáratot), vöröstéglás, régi épület. A szobánk egyszerű, de tiszta, az ágy pedig megdöbbentően kényelmes! Az ablakon nem volt függöny, sem redőny, szóltam a recepción, a hölgy nem tudott másik szobát adni (teljesen tele voltak), de kreatív megoldást talált ki, egy paplanhuzatot felszerelt az ablakra, így megoldódott a probléma. A zuhanyzóban retró érzésünk volt (főleg nekem): 30 éve nem láttam olyan zuhanyzót, ahol még válaszfal sincs, nemhogy függöny vagy zuhanyfülke. Érdekes élmény volt így zuhanyozni, szerencsére éppen nem volt bent senki rajtunk kívül.

Ápr. 17.

Reggel korán felébredtem, (otthon nem szoktam ennyit aludni), elkészültünk, fél nyolckor már indultunk is. A szállodában kaptunk egy kupont, amivel currywurst-ot lehetett volna kapni egy közeli falatozóban, de sajnos csak délben nyitottak ki. Villamossal visszamentünk a Warschauer Straße-i S-Bahn-megállóhoz, aztán lesétáltunk a Mühlenstraße-ra, végignéztük az East Side Galery-t. Ez az egykori berlini fal keleti oldalán 1990-ben létrehozott nemzetközi graffiti galéria. Nagyon érdekes alkotásokat láttunk, többek között magyar nevekkel is találkoztunk. A legtöbb graffiti témája a béke, voltak karikatúraszerű és egészen művészi alkotások is. A Mühlenstraße végén azt láttuk, hogy egy fém keretet építenek a fal elé, a járda szélére, amibe aztán furnérlemezt tettek. Arra tippeltünk, hogy el akarják takarni a falat. Lehet, hogy belépőt fognak szedni? Sétáltunk egyet a Mercedes Benz Aréna környékén (ezt nem terveztük, egyszerűen csak buszmegállót kerestünk), ezután elbuszoztunk az Alexanderplatz-ra, megnéztük a tévétornyot, aztán pedig a városházát, vagyis a Rotes Rathaus-t. A neoreneszánsz épület 1869-ben lett kész, állítólag a lengyel Torun város városházájáról mintázták. Egy középkori épület helyére épült, a második világháborúban súlyosan megsérült, de újjáépítették. Ezután a 100-as busszal végigmentünk az Unter den Linden-en egészen a Reichstag-ig. A Reichstag 1894-ben épült, az 1933-as tűzvészig a Német Birodalom parlamentje működött itt. A tűz után nem építették újjá, a világháborúban újabb károkat szenvedett, majd a fal megépítésekor Nyugat-Berlinbe került. 1999 óta újra a német parlament otthona, miután Norman Foster tervei alapján újjáépítették, ekkor készült el az új üvegkupola is. Amikor 2010-ben itt jártunk Timivel, csak kívülről néztük meg, nem tudtunk felmenni, így amikor ezt az utat szerveztem, és kiderült, hogy Berlinben töltünk egy éjszakát, úgy gondoltam, hogy mindenképpen fel kell mennünk. Előre be kellett regisztrálni a neten, megadni az adatainkat, de nem kellett fizetni. Amikor megérkeztünk, nem is kellett sorban állni, csak megmutattuk a foglalásunkat, átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, és már mentünk is fel egy lifttel a kupolába. Kaptunk audioguide-ot, ami mindig automatikusan bekapcsolt, és elmondta, mit is látunk éppen. Kimentünk a tetőteraszra is, bár elég erős szél fújt. Csodálatos volt a kilátás, kaptunk egy térképet is, amin be tudtuk azonosítani, Berlin melyik részét látjuk éppen. A Reichstag és a Brandenburgi Kapu között megnéztünk egy kis parkban berendezett kiállítást a roma holokausztról. Ezután visszasétáltunk a Brandenburgi Kapuhoz, vettünk könyvet, hűtőmágnest, majd megnéztük a közelben a Holokauszt Emlékhelyet. Ez tulajdonképpen egy nyilvános park, ahol geometrikus rendben elhelyezett, különböző magasságú betonoszlopok állnak. A terület korábban a náci birodalom központja volt. Az emlékhelyet 2005. május 10-én adták át, Peter Eisenmann New York-i építész tervezte a hatmillió meggyilkolt zsidó emlékére. Tényleg elég döbbenetes élmény, ahogy hullámzik a padlója és a betontömbök teteje is. Ezután a Gendarmenmarkt-ra mentünk, megnéztük a Francia és a Német Dómot és a tér közepén szappanbuborékot fújó gyerekeket. A tér állítólag Berlin legszebb tere, egy I. Frigyes által idetelepített csendőrezredről kapta a nevét. A Francia Dóm a 17. században Berlinben letelepedett hugenották temploma volt és a mai napig is a francia református közösség használja. A vele szemben álló Német Dóm 1708-ban épült, ez volt a berlini kálvinisták első saját temploma. A két templom csak látszólag egyforma, főleg az utólag készült tornyoknak köszönhetően. Itt áll a Schauspielhaus (vagy Konzerthaus) is, amit 1821-ben nyitottak meg. Ezután megint buszra, majd S-Bahnra szálltunk, kimentünk a Messe Nord megállóig, innen indult a buszunk Hamburgba. Alig találtuk meg a buszunkat, a pályaudvart éppen átépítik, még kaját sem tudtunk venni, pedig úgy terveztük, indulás előtt még bevásárolunk. 14.45-kor indultunk, végig autópályán mentünk, 18.20-kor értünk Hamburgba, majd 19.00-kor indultunk tovább a rostock-i busszal. 20.35-kor értünk Wismarba, már megérkezéskor láttunk a kikötőt. Végigsétáltunk a városon, már minden üzlet zárva volt, de nagyon szép, hangulatos kisvárosnak tűnik. Csupa macskakő, régi házak, a legtöbb vöröstéglás. Frau Schäfer elénk jött, megmutatta a lakást, egy kis garzon, de nagyon szép, teljesen felszerelt. Este még lementünk a sarki dönereshez, vettünk kaját és Ayrant, otthon megvacsoráztunk, aztán naplóírás és lefekvés.

Ápr. 18.

Reggel korán keltünk, a városon át elsétáltunk a buszállomásra. Megkérdeztük az árakat, aztán a vasútállomáson az automata segítségével összevetettük a vonatárakkal és úgy döntöttünk, inkább buszozunk. 8.30-kor indult a busz Schwerinbe, gyönyörű napsütésben, szép tájakon keresztül utaztunk. 9.18-kor érkeztünk meg, az állomás előtti téren éppen piac volt, vettünk finom péksütit, heringet és körtét. Schwerin egy kb. 100.000 lakosú város, Mecklenburg-Vorpommern tartomány fővárosa, a „Hét tó városa” címet is kiérdemelte, a hét tó közül a legnagyobb a Schweriner See, ennek délnyugati partján fekszik. Ez a tartomány legősibb városa, szláv törzsek alapították. Először egy gyönyörű tó, a Pfaffenteich partján sétáltunk, egy padon ülve megreggeliztünk, aztán egy sétálóutcán, néhány favázas épületet megcsodálva, elsétáltunk az óvárosi piactérre, megnéztük a városházát, majd a Schwerin-i tó partján álló kastélyt. Az 1857-ben épült eklektikus kastély egy szigeten áll, a Burgsee nevű tavon, egy hídon jutottunk be. Állítólag a kastélynak 365 tornya van, nem számoltuk meg, de emiatt tényleg emlékeztet egy kicsit a Chambord kastélyra. Gyönyörű volt a kastélykert, voltunk egy pici szigeten, egy barlangban, aztán pedig fagyiztunk. Kívülről megnéztük a színház és a múzeum épületét. Visszafelé még bementem a St. Marien és St. Johannis Kirche-be, vagyis a dómba, amelyet 1248-ban szenteltek fel, és a Backsteingotik egyik szép képviselője. 1552 óta evangélikus templomként működik. Belülről nagyon furcsa volt, fehér falak, színes mintával. A padokban híres lelkészek fényképét és életrajzát láttam. Ezután visszasétáltunk az állomásra, gyorsan vettem a telefonomon két jegyet a Flixbusra, ami késett vagy 20 percet. 13.45-kor értünk át Lübeckbe. A várost 1138-ban alapították, 1226-ban szabad királyi város lett, 1356-ra pedig a Hanza Szövetség legbefolyásosabb városa. Ma Schleswig-Holstein tartomány második legnagyobb városa, a világörökség része. Megnéztük a Holstentor-t, ami Németország legjelentősebb későközépkori városkapuja és egyben Lübeck jelképe. 1466-ban épült, ez volt egykor a város nyugati bejárata. Aztán voltunk egy marcipánboltban, ahol minden a lübecki marcipánról szólt, aztán a St. Petri templomban, ami belülről teljesen üres és fehér volt, viszont egy srác játszott handpan-en, egy különleges hangszeren, nagyon szépen, hallgattuk egy ideig. Ezután megnéztük a városházát, nagyon furcsa volt, egymáshoz egyáltalán nem illő részekből állt, néztük egy ideig, mire befogadtuk a látványt. Egyébként 1226-ban épült, aztán a különböző korok mindig hozzátettek valamit. Majd bementem a St. Marien Kirche-be, de csak néhány pillanatot vetettem rá, mert belépőjegyet kellett fizetni. A templom egyébként a 13. században épült, a Baltikum számos téglatemplomát erről másolták. Az alapkőletétele 1173-ban volt, eredetileg román stílusban épült, de később gótikus arculatot kapott. Ezután megkerestük a Buddenbrock-házat, alig találtuk meg, pedig sok embert megkérdeztünk. A végén kiderült, hogy már láttuk, sőt le is fényképeztem, csak nem tudtam, hogy az az. Gyakorlatilag a St. Marien Kirche-vel szemben áll, de amikor ott jártunk, nem láttuk a kiírást. (Pedig még be is mentünk a mellette lévő lakberendezési boltba.) Az épület 1758-ban épült egy kereskedőcsaládnak, majd a Mann család tulajdonába került, így ez lett Thomas Mann szülőháza, majd a Nobel-díjas regény névadója. A második világháborúban az épület bombatalálatot kapott, csak a homlokzat és a pince maradt épségben, de 1954-ben egy bank újjáépítette. Lementünk a pincéjébe és voltunk az ajándékboltban is. Ezután bevásároltunk, majd a 16.05-ös busszal hazaindultunk. Grevesmühlen-ben át kellett szállni, mivel volt másfél óránk, megnéztük ezt a várost is. Grevesmühlen hangulatos kisváros, első említése 1226-ból származik, ezzel Mecklenburg-Vorpommern egyik legrégebbi városa, már 1240-ben városjogot kapott, A St. Nikolai templom előtt ettünk, aztán megnéztük a régi városházát. 20.40-kor indultunk haza, 21.15-kor már Wismarban voltunk. Hajat mostunk, beszélgettünk, éjfélkor lefeküdtünk.

Ápr. 19.

Reggeli után, 9-kor elindultunk várost nézni Wismarban. A város területét eredetileg szlávok lakták, 1147-ben említik először a nevét, 1229-ben már városi rangot kapott. 1259-ben szövetséget kötött Rostock és Lübeck városokkal, ebből alakult meg később a Hanza-szövetség. A 30 éves háború után svéd fennhatóság alá került, csak 1903-ban került véglegesen Mecklenburghoz. Óvárosa a világörökség része. Itt született a híres kalózvezér, Klaus Störtebecker. Volt egy térképünk, amin sorra vették a látnivalókat, A-tól X-ig, eszerint mentünk végig az ajánlott útvonalon. Először elsétáltunk a Welt-Erbe-Haus-hoz, ahol Wismar története mellett egy világörökségi kiállítást is láthattunk … volna, de sajnos csak 10-kor nyitott, így ezt a programot eltettük későbbre. (Végül annyi szép helyet láttunk Wismarban, hogy nem jöttünk vissza a múzeumba.) Innen a Marienkirche megmaradt tornyához mentünk. A templom a második világháborúban súlyosan megsérült, a 60-as években pedig felrobbantották, így ma már csak egyetlen (bár óriási) tornyot lehet látni belőle. A felrobbantás ellen hiába tiltakoztak a helyiek, a torony is csak azért maradhatott meg, mert hajózási tájékozódási pontként szolgál. A templom helyén egy érdekes szabadtéri galériát rendeznek be (úgy láttuk, még folynak a munkálatok), először is megjelölték a templom egykori alaprajzát, valamint láttunk néhány kisebb szobrot is. 1951-ben felépítették a Neue Kirche-t, vagyis az új templomot, ahol összegyűlhettek a hívek. Néhány méterre innen áll az Archidiakonat, vagyis a főesperesi hivatal és lakóház, egy gyönyörű gótikus téglaépület, szépen tagolt homlokzattal. A ház a legújabb kutatások szerint a 15. század elején épült, de a második világháborúban ez is megsérült. Szerencsére a 60-as években nem felrobbantották, mint a templomot, hanem restaurálták. Innen a Fürstenhof-hoz mentünk, ami a mecklenburgi hercegek nyári rezidenciája volt. A palota tulajdonképpen két részből áll, a későgótikus stílusú „Altes Haus” 1513-ban, az olasz reneszánsz stílusú „Neues Haus” pedig 1555-ben. Ma bíróság működik benne. Bementünk a belső udvarba, innen is megcsodáltuk a szép faragásokat az ablakok körül. Néhány méterre áll a St.-Georgen-Kirche, Wismar három főtemplomának egyike. A monumentális templom gyakorlatilag teljesen üres, a berendezése vagy tönkrement a 2. világháborús bombázások során, vagy más templomokba menekítették. Jelenleg próbálják újra berendezni, egy alapítvány pénzt gyűjt az orgona felújítására, a főoltárt és más tárgyakat pedig Wismar templomaiban helyezték el. Jelenleg kulturális központként hasznosítják, koncerteket, kiállításokat, színházi előadásokat tartanak benne. Ezután gyönyörű, régi házak között sétálva megkerestük a Zeughaus-t, ami egykor a svéd helyőrség fegyverraktára volt. Az eredeti épület egy óriási robbanás következtében 1699-ben megsemmisült, a mai épület 1700-ban épült, ma a városi könyvtár működik benne. Ezután a Heiligen-Geist-Kirche-hez mentünk. Az egyszerű, egyhajós templom a 14. század elején épült, egyszerre szolgált templomként, kórházként valamint szállásként zarándokok és hajléktalanok számára. Megcsodáltuk a gyönyörű üvegablakokat, és a különleges, fagerendákból álló mennyezetet. Lefényképeztük a templomudvarba vezető bejáratot, ami egy itt forgatott tévésorozatban is szerepet játszik. Ezután lesétáltunk a kikötő közelében álló Lohberg-re. Ez (nevével ellentétben) nem hegy, hanem egy festői kis tér (vagy inkább utca), ahol a favázas egykori raktárházakban kávézók, éttermek találhatók, az egyik legrégebbi ház egy sörfőzde, ami 1452 óta működik! Ezután sétáltunk a gyönyörű napfényben a kikötőben, a part mentén kis halászhajók ringatóztak, amelyekről frissen fogott halat és abból készült fogásokat árultak. Végigsétáltunk a mólón, egészen a Baumhaus-ig, ahol a kikötő-igazgatóság dolgozói laktak, akik éjjelre vagy veszély esetén lezárták a kikötőt. A bejáratot két svéd katona feje őrzi. A kikötő és a város között áll a Wassertor, ami a városfal 5 kapujából az egyetlen, ami a mai napig megmaradt. 1450-ben épült, érdekes, hogy a két oldala különbözik. Végigsétáltunk a Scheuerstraße-n, ahol gyönyörű homlokzatú gótikus, barokk és klasszicista stílusban épült házakat fényképeztünk. Ezután végigsétáltunk a Grube mentén. Ez egy mesterséges vízfolyás, amit a 13. század közepén egy patakmederben létesítettek, ezzel Németország legrégebbi városi vízfolyása! Malomkereket hajtott, tűzoltásra és szállításra használták, valamint biztosította a város vízellátását. A Grube mentén a St.-Nikolai-Kirche-hez mentünk, ami egykor a hajósok és halászok temploma volt. 1381 és 1487 között épült, a késő gótikus stílusú templom a 18. század végén barokk berendezést kapott, és Németország 4. legmagasabb templomhajója címmel büszkélkedhet. Érdekes volt, hogy az egyik oldalkápolnában egy könyvbazárt láttunk. A templommal szemben, a Grube túloldalán áll a Schabbelhaus, amit 1571-ben építtetett Heinrich Schabbell, Wismar későbbi polgármestere. A ház a Balti-tenger térségének legkorábbi reneszánsz épületeinek egyike, jelenleg a várostörténeti múzeum otthona. Ezután átsétáltunk a Lindengartenbe, amit az egykori svéd citadella helyén létesítettek 1815-ben. A park szélén áll a Wasserturm, ami egykor a középkori városerőd része volt, majd később a vízellátást szolgálta. A park egyébként nagyon bájos, sétányok, padok, mindenütt, szomorúfűzfák állnak a Grube partján, ami keresztülfolyik rajta. Ezután megkerestük a főteret, vagyis a Marktplatz-ot (piacteret), ahol néhány érdekes épület áll. Az egyik az „Alter Schwede”, ami a város egyik legrégebbi polgárháza, 1380-ban épült. A másik a Wasserkunst, ami egy pavilonra hasonlít, és a város egyik szimbóluma. 1602-ben épült és 1897-ig a város ivóvízellátását szolgálta. A téren áll a városháza, egy fehér, háromszintes épület, amely 1819-ben épült klasszicista stílusban. A tér egyébként a maga 10.000 négyzetméterével Észak-Németország egyik legnagyobb tere. Fél egykor végeztünk a városnéző sétával, akkor hazamentünk, pihentünk két órát, aztán újra elindultunk. Megnéztük a Krämerstraße-t, ami már a középkorban is a város egyik főutcája volt. Nagyon hangulatos, kicsit lejtős utca, mindkét oldalán rengeteg üzlet és étterem. Tésztát ebédeltünk, aztán a gyönyörű napsütésben sétáltunk a városban 6-ig. Közben kerestünk szupermarketet, de nagypéntek van, ezért nem volt nyitva semmi. Először a Lindengarten-en keresztül az állomásra mentünk, megvettük a jegyet másnapra, aztán a város keleti részén sétáltunk, a Mühlenteich partján. Láttunk egy katonai temetőt, egy elég romos házsort, aminek két házát már restaurálták, elég élénk színeket használtak. Rengeteg választási plakátot fotóztunk (és fordítottunk), aztán a felüljárón visszasétáltunk a város déli részébe. Gyönyörű idő volt, este hatig fényképeztük a szebbnél-szebb, téglaépítésű házakat.

Ápr. 20.

6.30-kor keltünk, a 7.42-es vonattal indultunk Rostockba, ott átszálltunk. Eredetileg úgy terveztük, hogy Stralsundban leszállunk, de kiderült, hogy a vonat egyenesen Sassnitz-ba megy, így egyszerűen továbbutaztunk Rügen szigetére. A jeggyel nem volt gond, mert napijegyet vettünk, pontosabban Mecklenburg-Vorpommern-Karte-t. Nagyon kedvező az ára, 23 euró egy főre, minden további fő 4 Euro, vagyis összesen 27 eurót fizettünk ketten, és ezzel egész nap utazhattunk (több száz Euro lett volna az út enélkül). Kellemes volt a vonatút, csodáltuk a tájat, közben az ablak alatti asztalkára applikált térképen követtük, merre is járunk. 11-kor értünk Sassnitz-ba, kiderült, hogy innen még busszal kell továbbutaznunk a Königstuhl-hoz. Sajnos a buszsofőr nem fogadta el a napijegyünket, így 2,1-ért jegyet vettünk. Egy erdős úton egyre feljebb kapaszkodtunk, érdekes, hogy az egész sziget sík vidék, de itt komoly magasságokban jártunk. Kicsit olyan volt, mintha a Bükkben lennénk. Útépítés is volt, szerencsére pont zöldet kaptunk, így nem kellett várnunk (ki volt írva egy táblán, hogy akár 15 perc is lehet a várakozási idő. Egy kanyargós földúton döcögtünk, körülöttünk mindenütt munkagépek. Fél 12 után értünk fel, úgy döntöttünk, a multimédiás kiállítást kihagyjuk, inkább túráztunk egy kicsit az erdőben, elmentünk a Viktoria-Sicht nevű kilátóponthoz, ahonnan szépen látszott a Königsstuhl és a többi csodálatos fehér szikla. Visszafelé betértünk egy falatozóba, ettünk egy matjes-t (sós hering zsemlében, ecetes hagymával és uborkával, nagyon ízlett) rengeteg sült krumplival. 12.30-kor indult vissza a busz, de sajnos most nem volt szerencsénk, 15 percet álltunk a lámpánál rögtön indulás után. Így sajnos nem maradt időnk megnézni Sassnitz városát, pedig úgy terveztük, teszünk egy rövid sétát a parton. Futva értük el a 13.04-es vonatot, persze lett volna későbbi is, de csak két óra múlva, annyit meg nem akartunk itt tölteni, mikor még sok szép város várt ránk. Kettőre értünk vissza Stralsundba. A várost 1168-ban alapították egy szláv halászfalu helyén. A középkorban a hajózás jelentette gazdaságának alapját, kedvező fekvése gyors fejlődést garantált. Virágkora egybeesett a Hanza-szövetségével, a harmincéves háború után svéd fennhatóság alá került. Történelmi óvárosa 2002 óta a Világörökség része. A város határában található a Rügendamm, ami egy 1936-ban épült földnyelv, 2540 méter hosszú, és ez köti össze a szárazföldet Rügen szigetével. A vonatunk is ezen közlekedett, de láttuk a gát mellett álló hidat, amely a közúti forgalmat szolgálja. Az állomásról a városba vezető út tulajdonképpen egy földnyelven vezet, ami két tavat köt össze. (Stralsund szinte egy szigeten fekszik, mindenütt víz határolja.) Először a Marienkirche-t néztük meg, óriási templom, az 1600-as évek közepén a világ legmagasabb épületének számított a maga 150 méterével. (Ma csak 104 méter magas.) Ezután megnéztük a főtéren a városházát, melynek legrégebbi része a 13. századból származik. Itt áll a Nikolai-Kirche is, amely 1276-ból származik. Timi elment vásárolni, (vett egy szoknyanadrágot 3 euróért), én közben leszaladtam a kikötőbe, megnéztem a tengert. Szépen látszott az a híd is, amin korábban átmentünk a szigetre. Az Edeka előtt találkoztunk, bevásároltunk, aztán siettünk az állomásra. A négyórás vonattal 5-re értünk Rostockba, 17.03-kor indult az S-Bahn Warnemünde-be, fél 6-ra kiértünk. A vonat főleg lakótelepek, bevásárlóközpontok között kanyargott. Warnemünde 150 méter széles homokpartjával a Balti-tenger német partszakaszának legszélesebb strandjával rendelkezik. Rostock városa 1323-ban megvásárolta az 1200 körül keletkezett falut, hogy biztosítsa kijutását a tengerre. A kikötőben végigsétáltunk a mólón, néztük a hajókat és a sirályokat, megcsodáltuk a világítótornyot. A városközpontban gyönyörű favázas házakat láttunk, meghallgattunk egy utcazenészt, aki marionettezett is, aztán a fél hetes vonattal visszamentünk Rostockba. A várost a 7. században egy szláv törzs alapította, nevének jelentése: „a hely, ahol a folyó kettéválik”. Elég messze volt a pályaudvartól a város, egy hosszú utcán sétáltunk be a központba. Először megnéztük a Steintort, ami a város 4 főkapujának egyike volt, mai formájában 1577-ben épült, reneszánsz stílusban. Megnéztük a városházát és a Neuer Markt szép házait, sajnos a tér tele volt árusok bódéival, így nehezebb volt fényképezni. Megnéztük a Marienkirche-t is, de csak kívülről, mivel már sajnos zárva volt. Elsétáltunk a St.Petri-Kirche-hez, egy kis kiemelkedésen állt, ez Rostock legrégebbi és legmagasabb temploma. A mellette lévő hangulatos kis téren szép favázas házak állnak, volt köztük egy kékfestő műhely is. Aztán villamossal visszamentünk az állomásra, ettünk tésztát (ismét dobozban), vettünk gofrit és eperlekvárt, de ezt már a vonaton ettük meg. A 21.06-os (utolsó) vonattal visszamentünk Wismarba. 22.15-re értünk haza, a sötét, csendes városon átsétálva hazamentünk. Megállapítottuk, hogy nagyon félelmetesek lehetnek ezek a gótikus templomok éjszaka belülről. Otthon becsomagoltunk és éjfélkor lefeküdtünk.

Ápr. 21.

Reggeli után összepakoltunk és 9-kor bedobtuk a kulcsot a Binder feliratú postaládába. Kisétáltunk a buszállomásra, 9.35-kor indult a Flixbus Hamburgba. 11.15-kor megérkeztünk, megkerestük a szállásunkat a Gotenstraße-n. Elég bonyolult volt, mert a környéken senki sem tudta, hol ez az utca, pedig sok embertől megkérdeztük. Végül persze a technikát kellett segítségül hívnunk, pedig én jobban szeretek beszélgetni az emberekkel. A hotel egy irodaépület emeletén volt, sehol egy ember, recepció sem volt, csak a szobák, meg egy raktárszerű helyiség. Mivel nem találtunk senkit, visszamentünk az utcára, a bejárati ajtó mellett voltak a kulcsos dobozok, beírtuk az (SMS-ben és ímélben is) elküldött kódot, így ki tudtuk venni a kulcsot a szobaszámunkhoz tartozó dobozból. Egyszerű, de kényelmes a szobánk, tágasabb, mint a berlini, a zuhanyzó is egyszemélyes. Kicsit pihentünk, megebédeltünk, aztán 13.40-kor elindultunk a városba. Hamburg Németország második legnépesebb városa, 1,75 millió lakosa van. Már 831-ben püspöki székhely volt, 1510-ben független, szabad német várossá vált. 1913-ban a világ harmadik legnagyobb kikötővárosa lett (New York és London után), 1949-től pedig önálló szövetségi tartomány. Először megkerestük a St.-Jakobi-Kirche-t, amely 1340-ben épült, de sajnos nem volt nyitva. Ezután a St-Petri-hez értünk, amely Hamburg legrégebbi temploma, 1050-ben épült, sajnos szintén zárva találtuk. Innen már csak néhány méterre van a városháza, Hamburg egyik legszebb épülete. 1886 és 1897 között épült neoreneszánsz stílusban. A városháza mellett üldögéltünk a Binnenalster partján, szelfiztünk az Alsterarkaden boltívei előtt. Ezután kis csatornák partján (amelyeket itt Fleeten-nek neveznek), hangulatos tereken keresztül elsétáltunk a St.-Michaelis-Kirche-hez. Ez Hamburg jelképe, a helyiek „Michel”-nek becézik. 1762-ben lett kész, többször leégett és lebombázták, de mindig újjáépítették. Ez Németország legjelentősebb barokk temploma, amikor odaértünk, éppen hangverseny volt. Nagyon szokatlan volt a belseje, minket színházra emlékeztetett: hófehér falak, arany díszítés. Mellette egy hangulatos park, ahol helyiek és turisták élvezték a napsütést. Ezután kimentünk a kikötőbe, néztük a hajókat, ahogy kikötnek a Landungsbrücken mólóin, (innen indultak egykor a kivándorlók Amerikába), aztán a régi Elba-alagúton átmentünk a túloldalra. Az alagutat 1911-ben nyitották meg, 426 méter hosszan vezet át az Elba alatt. Óriási lifteken és meredek lépcsőkön lehet lejutni a mélybe, aztán csempével borított alagúton a másik partra. Állatokat ábrázoló domborműveket láttunk a falakon. A túloldalról megcsodáltuk a kilátást a hamburgi városközpontra és a kikötőre, aztán visszasétáltunk. Ezután megkerestük a Speicherstadt régi hajós-kereskedő házait. Ezen a helyen (ahol a világ legnagyobb rakpartja található), régen barokk kereskedőnegyed állt, amit le kellett rombolni, hogy helyet adjon a neogótikus téglaépületeknek, melyekben még ma is kávét, teát, dohányt és fűszereket tárolnak, de sok lakást, éttermet is kialakítottak itt. Hazafelé a vasútállomáson megvettük másnapra a napijegyet, aztán hullafáradtan, fél 10-kor hazaértünk. Megvacsoráztunk, aztán fél 1-kor lefeküdtünk.

Ápr. 22.

Reggel 7-kor keltünk, reggeliztünk, de valahogy elszámoltuk az időt és futva értük el a 8.18-as S-Bahn-t. Neubergben kiderült, kár volt annyira sietni, mert a 8.52-es cuxhaven-i csatlakozás egyszerűen kimaradt! Mivel volt egy óránk, visszamentünk Harburgba (néhány megálló az S-Bahn-nal) enni-innivalót venni, de csak az állomáson találtunk nyitva egy falatozót, így elég drágán vettünk Fantát és péksütit. Végül 9.52-kor indultunk és 11 után pár perccel értünk Cuxhavenbe. Innen busszal mentünk Duhnenbe (ezúttal elfogadták a napijegyünket a buszon is), 11.30-kor indultunk és délben értünk a strandra. A busszal végig nyaralók és hotelek között mentünk, olyan volt, mint Siófok vagy Rimini nyáron. A gát túloldalán 3 eurót kellett fizetni, klassz, homokos volt a part. Azonnal feltűrtük a nadrágot, levettük a cipőt és irány a Watt-tenger! Tapicskoltunk az iszapban, a megmaradt tócsákban, elég hideg volt, bár hétágra sütött a nap. Kijöttünk és még napoztunk egy kicsit, aztán busszal visszamentünk Cuxhavenbe. Az Alte Liebe-nél szálltunk ki, (ez egy többszintes móló, ahonnan végig lehet nézni, hogyan úsznak be az óriási tengerjáró hajók az Elbára) lefényképeztük a Windsemaphor-t, ami egy karos jelzőberendezés, és Borkum valamint Helgoland szigetén fújó szél irányát és erősségét mutatja 1884 óta. Megnéztük a világítótornyot, fagyiztunk, vettünk képeslapot és ajándékot (teát kis fém dobozban, amin világítótornyok vannak), sétáltunk a mólón, aztán újra buszra szálltunk és visszamentünk az állomásra. Az automatából vettünk ásványvizet, aztán elindultunk a 15.39-es vonattal Brémába. Bremerhavenben át kellett szállni (pontosabban Lehe-ben), de 5 után már ott is voltunk. Besétáltunk a központba, közben megcsodáltuk a Stadtgraben-t, a partján egy szélmalmot, és már el is értük a Markt-ot, vagyis Bréma központját. A muzsikusok szobra nagyobb, a Roland kisebb volt, mint emlékeztem (2001-ben jártam itt). Most hamarabb megtaláltuk a brémai muzsikusokat ábrázoló szobrot, és megnéztük az ennél jóval monumentálisabb Roland-szobrot. A fegyveres vitéz 10 méter magas, 1404 óta vigyázza a piacteret. Ez a város szabadságának szimbóluma, és róla mintázták a későbbi Roland-szobrokat is. Megnéztük a városházát, a Liebfrauenkirche-t, és a Schütting-et, vagyis a Céhházat, amely a 16. században épült, részben flandriai késő gótikus, részben kora reneszánsz stílusban. Előbbi tény részben magyarázza, miért éreztem úgy, mintha a brüsszeli Grand Place-en lennénk. Ezután végigsétáltunk a Böttcherstraße-n, ami a kézművesek hangulatos, ősi utcácskája. Ezután végigsétáltunk a Weser partján, majd betévedtünk a Schnoorviertel-be, amely Bréma legrégebbi városrésze, állnak itt házak, kocsmák és boltok a 14. századból is. Visszafelé vettünk Döner-boxot salátával és tzatzikivel, aztán a 18.33-assal visszamentünk Hamburgba. Jó 10 perces késéssel indultunk, rengetegen voltak a vonaton, egy egyetemista lány ült velünk szemben, egy ismerősével beszélgetett, mi pedig hallgattuk. (Néhány percenként Timivel összefoglaltuk, mit is hallottunk.) Este 9-kor értünk Hamburgba, hajat mostunk és éjfélkor lefeküdtünk.

Ápr. 23.

8-ig aludtunk, összepakoltunk, 10-kor bedobtuk a kulcsot a postaládába. A közeli Real-ban ráérősen bevásároltunk, vettünk Ádinak és Papának ajándékot, kaját, innivalót az útra. Egy közeli parkban leültünk, megebédeltünk: sushit és krumplisalátát ettünk finom, friss péksütivel. Aztán vettünk kenőcsöt a kiütéseimre egy gyógyszertárban, elsétáltunk a buszállomásra. 4-kor indult a buszunk, 18.45-kor (18.15 helyett) értünk a reptérre, előtte megállt a busz az Alexanderplatz-on. Közben (a héten először) esett az eső. A reptéren megvacsoráztunk, aztán 22.10 helyett 23-kor felszálltunk, éppen éjfélkor landoltunk Pesten.

Ápr. 24.

Neten megvettem a vonatjegyet (újra, mert a régi 23-ára szólt), aztán a 4.24-es vonattal elmentünk Kecskemétig (majdnem lekéstük a vonatot, mert a 200E sofőrje a kormányra borulva aludt, én keltettem fel), 6.03-kor értünk Kecskemétre, 6.20-kor indult a busz, amivel 7.15-re Csongrádon voltunk. Hazabicikliztünk, lezuhanyoztunk, aztán én 8.10-re mentem dolgozni. Első órám nem volt, a 2. viszont hamarabb kezdődött, mert rövidített órák (és szünetek) vannak a pedagógia napok rendezvénye miatt.

Képek röviden

Ápr. 16. Berlin